11év - 11km | futóverseny

A versenyről
 
11 év – 11 kilométer – EU-s futás Budapesten 2015. május 9-én, az Európa-napon.
 
Tavaly Magyarország EU-csatlakozásának tizedik évfordulójára egy tíz kilométeres futóversenyt szerveztünk. Egy évvel később egy kilométerrel hosszabb lesz az útvonal, amely – csakúgy, mint 2014-ben – a főváros legszebb részeit érinti. Nemcsak a versenyzőket, hanem a futva várost nézni vágyókat is várjuk.
 
A futás 2015. május 9-én, szombaton, 10 órai rajttal indul a Margitszigeti Atlétikai Centrumból.
 
A 11 kilométeres távot kizárólag egyéni kategóriában lehet teljesíteni, tehát váltófutás nem lesz.
 
A futóversenyre a nevezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A résztvevők maximális létszáma 4000 fő.
 
A távot teljesítők egyedi érmet és befutócsomagot kapnak.
Az útvonal tizenegy, jelentős európai uniós támogatásból megvalósult, emblematikus budapesti fejlesztést érint.
 
A versenyt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete megbízásából a BBU Szervezőiroda rendezi meg. Az esemény támogatója a Széchenyi 2020 programot felügyelő Miniszterelnökség és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája.

 

 

NEVEZZ MOST!